Home again

Itthon vagyok megint. Persze nem sokáig, és nem hosszú időre. Holnap költözöm vissza a koliba. Van kilátás némi munkára és ez így igen jó.

Mondhatnám, hogy ich bin mit der Gesamtsituation zufrieden. És ez nagyon jól van így… 🙂

Szép napot…

El

Elhúztam kótázni. Huszonötödikén jövök haza. A szülinapomat megint házon kívül ünneplem…

Előkészületek

Ma sem unatkozom, unatkoztam.

Például főztem. Paprikás krumplit. Igaz, egy helyett kétszemélyes adag lett, de annyi baj legyen. Vacsorára szerintem el fog fogyni a maradék is. Anya még mindig nem vett nekem szakácskönyvet… 😦

Aztán varrtam. Konkrétan megvarrtam a hálózsákomat, meg a tokját. Persze nem csak olyan odahányósan, hanem konkrétan beszegtem a szakadt anyagot, nehogy nekem éles helyzetben kezdjen bomolni. (Ne bomolj!) 

Befejezésnek pedig kimosom mindezt. És még nincs vége… messze sem. 

Munkaügyek

Közelítsük meg úgy a dolgot, hogy nagyon májer lehetek, ha visszautasíthatok egy elég jól fizető állást, ahol be is jelentenének, sőt, mindenféle juttatás is járna. A valóság egy kicsit árnyaltabb. Arról van szó, hogy lett volna meló éjszakára meg hétvégére, csak a betanítás első két hónapja agyoncsapja az egyetemet. Meg esetleg egy hónap után nem bírnám erővel. Bár ez nem szokott visszatartani… Úgyhogy erről ennyit. Remélem, azért lesz még másik ilyen is… Vagy esetleg tényleg a szakmámban. Gyúrni kellene arra az InnoTransra jövőre…. 🙂

Ennek viszont köszönhető, hogy előreláthatóan megyünk Stofeeval Lublinba októberben…

Egy kis sport

Az a helyzet, hogy meg vagyok elégedve magammal. Kellőképpen. Bár ha közelebbről vizsgáljuk a dolgot, kicsinykét árnyaltabb képet kapunk.

Az volt, hogy elindultam bicajjal felderíteni az erdei utat Felpécre. Másodszor. Azaz másodszor indultam neki, és másodszor voltam sikertelen. Ezúttal is szeretnék arra utalni, hogy a műholdas térképeket igazán lehetne úgy csinálni, hogy ne csak a fasorok, hanem a fasorban levő, vagy nem levő út is látsszon. Szóval a fasor megvolt végig, csak az út nem. Ennek a mai próbálkozás során kétszer dőltem be. Csak. De hát aki okos, mint az a bizonyos tordai kos, aki az összes híresztelésre és figyelmeztetésre fittyet hányva becsesebbik felével, azaz a farával rohamozta meg a vályút… az ne várjon sokat. Egyúttal azt is megtudtam, milyen élmény bokáig érő frissen szántott (boronált? a fene tudja) földben tekerni próbálni. Hát maradt a gyaloglás.

Nem baj, így se voltam rossz, Tényőig jutottam el, ott is pontosabban a kocsma előtti elágazásig. Odáig a kitérőkkel együtt a kilométeróra 21 km megtett távot jelzett. 

A visszaút lényegesen kevesebb bonyodalmat rejtett. Ittam, megettem egy marék szölőcukrot, kiműtöttem a bicikli hátsó áttételéből a beragadt anyagzsebkendőt – ami a zsebemből került oda, számomra nehezen értelmezhető módon – és téptem. Csanakon álltam meg legközelebb a kúton, mosakodni meg inni. A visszaút összesen volt vagy 17 km. Érdekesen nézhettem ki, mert Csanakon még a láthatóság illetve látás kedvéért egy fejlámpát is magamra erősítettem az eddigi első és hátsó lámpa mellé. Csanakon kb öt perccel előztem meg a vonatot, és komolyan gondolkodtam rajta, hogy örüljek, hogy nem kell állnom miatta, vagy sajnáljam, hogy nem láttam. Na mindegy. 

A végeredmény 2óra 3 perc, 38,5 km, és ebben benne van a dzsindzsa is.