Miasto budzi się

így ébred a város és kel fel a nap a Kopaszi gát mögött. A töltésen haladó Gigantos tehervonat se csúnya, a szemből jövő (GySEVes) Szilis vonatról pedig sikerült lemaradni.

Kérdés:

Hogyan kell helyesen írni a járműtípusok becenevét? Az Antonov AN-2 típusú járművet (jobb példa nem jutott most eszembe) így írjuk, a beveneve más összecsengesek miatt is biztos, hogy nagybetűvel lesz Ancsa. És az általa végrehajtott manőver lesz az ancsás forduló? Vagy Ancsás? (petőfis után szabadon ugye). De akkor a kedvenc magyar dízelmozdonyunk, a Ganz által gyártott DHM7 (M41, barátainak csak Csörgő) által vontatott ingavonat most csörgős vagy Csörgős inga? Tanácstalan vagyok…

A címet egy sokszor citált – Máté barátom talán emlékszik rá, sokáig ez szólt ébresztőnek a kollégiumban – lengyel zeneműből kölcsönöztem, amely a város ébredéséről szól.

Filozoraptor megmondja…

Édesanyám jut eszembe mindig, amikor többet vitatkozunk azon, hogy ki végezzen el egy feladatot, mint amennyibe kerülne megoldani. És ez a helyzet bizony bárhol – otthon, munkahelyen, a gyülekezetben – hajlamos a minőség rovására menni. Sajnos elhitették velünk, hogy nem így van, hanem egyértelműen el kell határolni a felelősségeket egymástól, és ez fontosabb, minthogy meg legyen csinálva. Sokfelől hallom, hogy ez így működik…

Anyám más vonalat képviselt, amikoris közölte, hogy el kell mosogatni. Ez már nem kezdődött jól, de még folytatódott is. Mivel minőségbiztosítási problémákkal szenvedtem – értsd nem láttam, hogy koszos a tányér – rendszerint háromszor mosogattam, míg megüttötte az elvárt szintet. Ma már két próbálkozásból is szokott sikerülni. Valószínű nem utolsó sorban az így szerzett kudarcélményeknek köszönhetően utálok a mai napig mosogatni – és ezzel nagyszerű lehetőséget kapok, hogy bebizonyítsam a Feleségemnek, hogy szeretem, mert néha azért csak megcsinálom a mosogatást. Von wegen egyenjogúság 😉 – de egyvalamit megtanultam, amit Filozoraptor barátom segítségével szeretnék mindenkinek a szívére helyezni:

Egy kis motiváció...

Egy kis motiváció…

A válasz pedig nem. Mert Samu barátom is meg szokta mondani, hogy “...nem baj, a szándék a fontos…“, mélységesen egyet tudok érteni a nőrokonaimmal – a fene érti, ez megint ilyen gender probléma lehet – hogy az olyan munka, amit újra meg kell csinálni, ergo pocsékul van teljesítve, az nem elvégzett munka. Az üzleti életben egyébként erre találták ki a teljesítményigazolást, a minőségbiztosítást, az auditot, meg még sok más okos dolgot, amit nem értek, és ezért felsorolni sem fogok.

Gondolkodjatok el Filozoraptor barátom feltett kérdésén…

Majdnem hétvégi kisszínes

Szokásos péntek délután, ezúttal záró műszak, érkezés fél háromkor a Ligetbe. Hivatalnokok nagyrésze már el, iskolások nagy része már ki – ja, tényleg, letudtuk az első hetet a suliban, ilyenkor örülök, hogy reggel nem villamossal megyek… 😉 – és a pénteki közönség érkezik.

Két fiatal srác. Békésen pöfékelek, ezek meg mennek el előttem. Nem voltak kimondottam bizalomgerjesztőek, de még fiatalkorúnak látszottak. És hangosan minősítgetik a pipát! A harmadikra azért visszakérdezek, hogy tessék? Mire a srácok: “Jaj, semmi, csak éppen azt mondom, hogy nekünk is át kéne állni a pipára. Mi is töltjük a cigit…”.Szóval megbeszéltük. Aztán félénk kérdéssel jön az egyik: “Kifizetik, nem kaphatnának a dohányból kicsit?” 🙂 Adtam nekik, és szóltam, hogy ne tüdőzzék le. Mostantól az ifjúság megrontója címet is büszkén viselhetem, attól tartok. Végig sem gondoltam, mit csinálok. Mindenesetre pozitív csalódás volt…

Másik, a szokásos esküvő. Kishölgy rövid csipkeszegélyű ruhában és fekete leggingsben. Na mondom, legjobb barátnő megérkezett, mindjárt jön a menyasszony is. Nem. Ő volt az. Feltételezem ezek után a mellette loholó fiatalember, zakóban és farmerban a vőlegény, illetve később az ifjú férj lehetett. 

Tudom, hogy karót nyelt vagyok, meg minden, de szerintem a házasságkötésnek kijár annyi, hogy az elfogadott módon öltözik fel az ember. Fürdőnadrágban / bikiniben is nagyon csinosak az emberek, de egy üzleti vacsorára ugye mégsem veszünk fel ilyet. Mindegy, ha nekik jó volt, akkor jó, éljen az ifjú pár!

Nekem a legemlékezetesebb ilyen öltözetű bulim egy gólyatábor volt Balatonszárszón, ahonnan esküvőre voltam hivatalos, úgyhogy az ünneplő felszerelést le kellett utaztatni Szárszóra, hogy utána a fővárosban kultúráltan tudjak megjelenni. Szóval felvettem valamelyik ölbéli farmernadrágomat, pólót, és magamra vettem a zakómat, míg az öltönynadrág ment a hátizsákba. 

Nem is lett volna semmi gond, csak a vonat, amivel mentünk volna, nem tudott kijárni a Keletiből, mert baleset volt, és a kivezető vágányok el voltak zárva. Szervező erőként meg többek között én mentem a pénztárhoz érdeklődni, hogy mi lesz már. Pechemre volt a közelben egy TV-s stáb is, Fehérvárnál értek utol telefonon, hogy divatteremtő szerelésemmel bekerültem a TV-be.

Ez az utazás annyiból érdemes még a figyelemre – öltözettől függetlenül – hogy az utazást egyedülálló fiatalként kezdtem meg, viszont maga a buli – az egész tábor, stb – azzal fejeződött be, hogy összejöttem valakivel, aki ma a feleségem. Ennyit a pozitív nosztalgiáról 😉

Természetesen a furcsa látványelemeket nem szoktam szó nélkül hagyni, úgyhogy az irodában is feltettem a kérdést, hogy mi lehet az ilyen viselkedés oka. Két magyarázatot is kaptam, ami mindent megmagyaráz:

– Hány évesek voltak? 15?
– A csaj biztos nem epilált…

 

Állatorvosi telefon

Októberben ha minden igaz, lejár a telefonom hűségnyilatkozata. Félő, hogy ezzel együtt a telefonom élettartama is. Kezdtem nézelődni, hogy milyen készülék létezik a piacon, amire szívesen lecserélném a mostani Nokia Lumia 710-est. Ez a telefon ugyan nem egy nagy lumen, de amit tud, azt nagyon jól, és nagyon megszerettem. Innentől a vállalható árkategóriában a léc elég magasra került. A következő tulajdonságokat szeretném látni:

  • vállalható vakus fényképező: nem kell előlapi kamera, de ha mászkálok, szívesen fényképezek, és nem mindig van nálam a rendes fényképezőgép. A technika mai állása mellett egy normális vakus fényképező (5 MPixelig) már nem csak a csúcsmodellek kiváltsága.
  • 4G, LTE, Wifi: elég sokat használom a mobilnetet, úgyhogy nem kérdés, szükséges. A tetheringet is szívesen használnám, mert több mobil eszközzel is szoktam dolgozni. 
  • Dual SIM: nagyon örülnék, ha létezne olyan megbízható okostelefon, amivel a több telefonkártyámat is tudom használni. Ugyan hamarosan ritkítást akarok rendezni a telefonok között, de szerintem ez egy ritka okos megoldás, örülnék, ha léteznie ilyen.
  • Windows Phone vagy iOS. Nekem az Android nem nagyon jött be eddig, de biztosan hajlandó vagyok tanulni, és újra szokni. Sajnos nem nagyon ismerem az Android nyújtotta lehetőségeket.

Ehhez képest sajnos a felhozatal – Androidos gépeket leszámítva, amit ugye nem tudok felmérni – elég gyenge. Kiváncsian várom az iPhone 6 mit fog tudni, de a DualSIM-en elvérzik, arról nem is beszélve, hogy Magyarországon még kreatív finanszírozás mellett sem tartozik a megfizethető kategóriába.

Ott van a Nokia Lumia 630 DualSIM. Nagyon szimpatikus kis készülék, megfizethető, számomra két nagy hibája van: nincs 4G, LTE, és nincs vakuja. 

Úgy emlékeztem, hogy a Lumia 930 vagy 935 is létezik két SIM kártyás kiszerelésben. Még akkor is, ha nagyon drága a készülék, abban a kiszerelésben pont azt tudta volna, amit én akarok. Sajnos azonban nem úgy néz ki, hogy ez így működőképes lesz.

Szóval ha valaki tud(na) tanácsot adni, örömmel venném…

Idegesítő emberek?

Voltak, vannak, lesznek. Pont. Ezzel a témát le lehetne zárni.

9ie1f

De milyen érzés lehet (saját magunknak) idegesítő embernek lenni? Ne lőjük le a poént, ha emlékeznék rá, milyen volt még a mostaninál is idegesítőbbnek lenni, nem írnám meg ezt a posztot… :-S

De ki az idegesítő ember? Nos, az ingerküszöb mindenkinél más, én most így ad hoc arra az embertípusra gondolok, akit ha elküldesz a pokolba, megkérdezi, hogy melyikbe.

Nyilvánvalóan arról van szó, hogy egy bizonyos határnál kevesebb türelemmel rendelkező emberek (mint pl. én, szégyellem is magam miatta) nem bírnak fél órát beszélgetni olyan dolgokról, amit (szerintük) öt perc alatt is meg lehet tárgyalni. (Jut eszembe, ezekről az emberekről is érik egy cikksorozat Egy bunkó antiszociális állat naplója címmel).

De sajnos ezekkel a dolgokkal az a gond, hogy a másik fél (az idegesítő) is megérzi ilyenkor, hogy ő most idegesítő, és ez tök rossz lehet. Deprimáló.

Úgyhogy gondoljunk (számunkra) idegesítő embertársainkra, és legyünk velük türelmes(ebb)ek. Gondoljunk arra, hogy nélkülük valószínű a Filozoraptor (lásd kép) sem születhetett volna meg. És ez csak egy a hasznos, szeretnivaló oldaluk közül.